0. - Prológus
Chris Clinton, 2010. június 18., péntek
Anya programfüzetét olvasva úgy érzem magam, mint aki örökre búcsút vehet az élettől. Olyan dolgokat írt le, amiket sem én, sem apa, sem az öcsém nem kedvel. Nem is értem, miért pont Észak-Írországot választotta. Mehettünk volna egy sokkal melegebb helyre, mint például Brazília. De nem, nekünk muszáj volt Európába jönnünk. Már most érzem, hogy ez a nyaralás szörnyű lesz.
- Megnézhetném végre? - kapja ki a kezemből Daniel a füzetet, majd miután átolvassa, feltesz egy kérdést.
- Anyu, mi az a Sötét erdő? - apa és én összenézünk az autó visszapillantótükrében, felkészülve a legrosszabbra - anya hosszú mondanivalójára. Apával mindig is jobban megértettük egymást, mint a család többi tagja. Tény, hogy mindenkivel jó a kapcsolatom, de senki sem ért meg úgy, mint apa. Ő az egyetlen, akinek ha azt mondom most nincs kedvem, megért és nem erősködik, hanem továbbsétál. Ez viszont nem igaz anyára. Mindig is erőszakosan bánt velem, persze az édes kisfiáért bármit megtenne. Neki Daniel a szíve csücske, a szeme fénye, én pedig mi vagyok? A nagyobbik gyerek, aki sosem fogad szót.
- Ó, a Sötét erdő az egyik kedvencem! Mivel azt terveztem elsőnek, holnap meg is nézzük! - válaszol anya, csak éppen nem a kérdésre.
- Jó, de mi az? - kérdezi újból Daniel unott hanggal.
- Majd meglátjátok - ezzel lezárja a beszélgetést, majd visszakéri Dantől a füzetet.
Fejemet az ablaknak döntöm, arcomat megcsapja a nyugtató hideg. A fűtés szokás szerint megy, legalább 30 fok van a kocsiban. Amint kiszállok, szépen meg is fázok. De azért csodálkoznak, hogy nem bírom a hideget. Megfogom a párnámat, és több-kevesebb sikerrel kényelmesen elhelyezkedek, majd mély álomba zuhanok.
- Fiúk, megérkeztünk! - kelt fel minket anya, Daniel azonnal felpattan és kiszáll az autóból. Természetesen az ajtót nyitva hagyja, az egész kocsi lehűl, én pedig vacogva magam köré tekerek egy paplant, és kiszállok az autóból.
- Legközelebb kényelmesebb autót béreljetek - masszírozom meg a nyakamat. Apa és Daniel tátott szájjal néznek valamit, míg anya elismerően bólogat. Tekintetük nem árul el semmit, így megfordulok, és szembetalálom magamat egy gyönyörű 5 csillagos szállodával.
- Hű, azt hittem, hogy ennél putrisabb szállodába megyünk - mondja David, mire anya nevetve megfogja a táskáját, és ránk hagyja a nagynehezét.
- Gyere Daniel, majd apád és Chris behozzák a csomagokat - az öcsém sunyi mosollyal anya után megy, míg végül integet egyet röhögve és bemegy a szálloda ajtaján.
- Persze, mindig ránk marad a neheze, mert a kis Danielnek soha semmit nem kell cipelnie, mivel ő még mindig csak 8 éves anya szemében - mondom gúnyolódva, mire apa sajnálkozva néz rám.
- Figyelj Chris... mindketten ugyanúgy szeretünk Danielt és Téged is. Csak már mindkét fiunk nagy, te már önálló férfi vagy, míg Daniel iskolába jár. Nem olyan érett mint te, és anyád ezt ki is használja, mert tudja, hogy Őt még maga alá veheti, mielőtt felnő - próbálja belém önteni a lelket, de még így is iszonyatosan fáj, hogy én csak egy rakás szerencsétlenség vagyok anyám szemében.
- De hiszen Daniel már 18 lesz augusztusban! Hamarosan felnőtt lesz belőle - mondom, miközben felkapok két nagyobb bőröndöt, és rárakom a szálloda előtt található kocsira.Odahúzom az autóhoz, majd apával rápakoljuk a maradék bőröndöt.
- Az egy dolog. De Te már 21 éves vagy, viselkedj is úgy!
Apa bezárja az autót és betolja velem a kiskocsit az épületbe, ahol anya és Daniel éppen a nagy sor mögött áll.
- Ti komolyan ki akarjátok várni ezt a sort? Még mit nem! - mondom, majd tolakodni kezdek.
- Mégis mit képzelsz, ki vagy te, hogy ezt tedd? - kérdezi a recepciós lány feldühödve, miközben arrébb nyomom az utolsó embert is.
- Chris Clinton, anyám a Patricia Clinton névre foglalt szobát, és ne haragudj szivi, majd kiengesztellek - kacsintok rá.
- Nem vagyok szivi! - háborodik fel.
- Hát, akkor ki vagy? - szemem a mellkasára téved, ahol Gemma van rá varrva a ruhája bal oldalára. - Ó, Gemma, szép név, hogy hívod a másikat?
- Jézusom, perverz állat! Nesze, itt a kulcs, tűnj innen! - dobja oda a szobakulcsot, majd mérgesen arrébb lök a pulton áthajlva.
- Kis morcos - mosolygok rá, majd apáék felé nézek és a kezemben lévő kulcsot mutatom fel, mire azonnal felém jönnek.
- Hogy-hogy odaadta a kulcsot, annak ellenére, hogy tolakodtál? - kérdezi Daniel tátott szájjal, majd segít apának a kocsi tolásában.
- Pár év múlva magadtól is rá jössz - mondom neki sunyi mosollyal, majd megnyomom a lift gombját, és megfogom a kocsit. Daniel automatikusan elengedi, majd jönne be a liftbe, de közbelépek.
- Nem férsz be. Menj lépcsőn, találkozunk a hatodikon - integetek neki, majd megnyomom a gombot, mire becsukódik elötte az ajtó.
- Merész húzás volt - mondja apa, de csak az orrom alatt mosolygok. - Reménykedj, hogy holnap nem összefirkált arccal kelsz fel.